Kör-Vas-Út blog

Új híd épülhet Szegeden

2016. január 17. - PBalog1993

Újra felröppentek a hírek a szegedi déli Tisza-hídról, miután megkapta a megvalósuláshoz szükséges környezetvédelmi engedélyeket. Az alábbi bejegyzésben pár gondolatban összegeztem, milyen hatásai lesznek ennek a projektnek Szeged városfejlődésére és közlekedésére, illetve a dél-alföldi régióra és a határon átnyúló kapcsolatokra.

839482_n_1.jpg

Az új híd látványterve (forrás: delmagyar.hu)

Kezdjük egy kis történelemmel: a híd elődje 1858-ban került átadásra, ez volt a világon az első vasúti híd, amit már eleve kétvágányúra terveztek. A híd jelentősége Trianon után csökkent, majd 1944-ben a menekülő német csapatok robbantották fel nyílásait, helyreállításra nem került sor.
Románia EU csatlakozásával nyílt újra lehetőség a déli híd megvalósítására, mely fontos szerepet töltene be a határ menti gazdasági és közlekedési kapcsolatok lebonyolításában, de Szegeden belül is új területeket kapcsolhat be a város életébe.
A híd része a Szeged-Makó TramTrain projektnek, ami pedig kapcsolódik a Szeged-Hódmezővásárhely TramTrain projekthez. Itt szeretném a TramTrain fogalmát bemutatni, mely a Wikipedia szerint:

A vasút-villamos vagy tram-train rendszerek célja a települések belterületét kiszolgáló közúti vasutak (villamosok) és a városhatárokon kívüli tágabb vonzáskörzetben található hagyományos vasutak összekapcsolása oly módon, hogy a hálózaton átszállásmentes utazások váljanak lehetővé a városon kívüli területek és a városközpont között.

A legfrissebb (illetve nevezhetjük legracionálisabb) tervváltozatok alapján a híd vegyes használatú lenne, 2x1 sávos közutat, 1 vágányú vasúti pályát, illetve mindkét oldalon gyalogos és kerékpáros felületeket tartalmazna.

terkep_1.pngAz új híd tervezett nyomvonala
Az ábrán szürkével a régi híd és a csatlakozó vágányok nyomvonalát, pirossal az új híd közúti elemeinek nyomvonalát, feketével az új híd vasúti elemeinek nyomvonalát jelöltem. Lila szín jelöli a meglévő Indóház téri villamos vasúti pálya és a tervezett vasúti vágány kapcsolatát. (Az ábra csak illusztráció, műszaki tartalma nincs.)

Nézzük meg tételesen, milyen hatásokat hozhat a híd:

  • Elhelyezkedés:
    A mellékelt ábra alapján látható, hogy az új híd délebbre helyezkedik majd el a régi hídhoz képest, mivel a régi híd szegedi hídfőjének környezetét a Klinika már "bekebelezte". Viszont így jobban segítheti a város déli részeinek fejlődését. Újszegedi oldalon a Füvészkert és környezete jelenleg egy kertvárosi lakóövezet, a Lövölde út, Akácfa utca, Kertész utca, Kendergyári utca rendelkezik házsorokkal, a terület többi része nincs beépítve vagy alig. A híddal párhuzamosan új utcák, közművesített telkek is létesülhetnek. Az újszegedi hídfőnél kialakításra kerülne egy új városrészi központ Tisza park néven, mely tartalmazna többek között egy új bevásárló központot. Szegedi oldalon a Tisza teher- és rakodó pályaudvar helyzetére lehet megoldás a híd és a BioPolisz. Hatalmas területről van szó, közel a város szívéhez, ami jelenleg üresen áll (legutóbb az M43-as 5-ös és 47-es főutak közötti szakaszának építése alatt volt forgalma, 2009-ben), néhol a természet által visszahódítva. Helyén klinikai, egyetemi, technológiai központ létesülhet, mely tovább növelheti a város országosan és nemzetközileg betöltött oktatási, kulturális, kutatási szerepét. Az Oldal utca-Bánomkert sor-Fővám köz által övezett terület adhat majd otthont a Mars térről elköltöző buszállomásnak (már erről is készül a megvalósíthatósági tanulmány). Ezzel megvalósulna a Szeged-személypályaudvar intermodális csomópont (IMCS), mely a dél-alföldi régió, illetve a határ menti és határon túli területek legfőbb közlekedési csomópontja lehet.
  • Közút:
    Több évtizedes terv válhat valóra, miszerint bezárul a szegedi nagykörúti gyűrű. A Temesvári krt. és a Szőregi út "derékszögében" körforgalmú csomópont fog létesülni, mely az új körúti elem kezdőpontja lesz. Újszegeden még 1 db körforgalom lesz, nagyjából az Újszegedi TC labdarúgó pályájának helyén. Ez fogja kiszolgálni a Tisza bal partján létesülő új városrészi központot, a Tisza parkot, illetve a már itt lévő és ezután növekvő, fejlődő dél-újszegedi lakóövezetet. Szegedi oldalon az előzetes különszintű csomópont helyett körforgalmú csomópont épül az Állomás utcánál, mely elsősorban a létesülő BioPolisz technológiai, klinikai és egyetemi létesítményeit fogja kiszolgálni, illetve a Bánomkert sori jelzőtáblás csomóponttal együtt a Mars térről ideköltöző és a személypályaudvarral, valamint az Indóház térrel együtt intermodális csomópontot alkotó buszállomás forgalmát fogja bonyolítani. Vagyis helyesen: az új híd fogja adni a lehetőséget az intermodális csomópont létesítéséhez, hiszen így a buszoknak nem kell az egész várost megkerülve a nagykörúton közlekedni Szőreg-Makó irányából.
  • Vasút:
    TramTrain, nagyvasút, közúti vasút (?), tehát vegyes vasúti forgalom. A híd szerepet kap a Szeged-Makó TramTrain projektben és nagyvasúti forgalmat is fog bonyolítani. Kezdjük megint az újszegedi oldalon: mivel a híd történelmi elődjénél délebbre fog megépülni, ezért a beépítettségi és ívviszonyok miatt Újszeged állomástól el kell köszönnünk (viszont elképzelhető, hogy nem szűnik meg, helyette teher-, rakodó- vagy konténer-pályaudvari funkciót kaphat). Szőreg állomás és a híd között az ábrán látható ívek segítségével közelíti majd meg a hidat, a közúttal párhuzamosan fogja azt elérni. A szegedi oldalon bonyolódik a helyzet: itt körülbelül 300-400 m sugarú ívben Szeged-személypályaudvar 8. vágányára fogunk megérkezni a hídról (nincs peron, IC kocsikat tárolnak, tehát hosszabb távon Szeged-személypu. átalakítása is szükséges lesz). És ha már TramTrain: az említett ív és a Galamb utca/Indóház tér között fognak egy vágánykapcsolatot kialakítani (lilával), mely a TramTrain szerelvények részére fogja biztosítani az átjárást (ez az 1800-as években épült Fővám közi aluljáró elbontását is eredményezi).

    Nagyvasúti szempontból a híd rövid távon nem rendelkezne jelentős forgalommal, a Makó felé közlekedő személyvonatok (ha a TramTrain mellett maradna valami), és  tehervonatok (pl. a Makó mellett lévő aszfaltkeverő telep napi 1-2 anyagvonatának) forgalmát bonyolíthatná. Hosszú távon egy Szeged-Makó-Nagylak (HU) és Nagylak (RO) - Arad vasútvonalak összekötésével, átépítésével, valamint Szeged-Temesvár vasútvonal újjáépítésével a híd szerepe ugrásszerűen nagyságrendeket növekedne (nemzetközi személy-és teherforgalom, valamint a IV. számú helsinki vasúti korridor déli ágának áthelyezésének lehetősége Cegléd-Kecskemét-Szeged-Temesvár viszonylatra, ami Kecskemét és Szeged számára előnyös lehet).
  • Városi közösségi közlekedés:
    Ha a szegedi villamos viszonylatokat nézzük, nagy valószínűséggel ez a projekt az 1-es villamos végét fogja jelenteni. Jelenleg óránként 1 db villamos közlekedik oda-vissza Szeged személypu. és Szeged-Rókus vasútállomás között, ami elképzelhető, hogy a Hódmezőváráshely-Szeged TramTrain beindulásával már el fog tűnni a városi közlekedésből, ha még a makói is elindul, úgy már biztosan. Helyette marad a 2-es villamos Szeged személypályaudvar és Európa liget között, illetve a hódmezővásárhelyi TT. viszonylata, amelyeken keresztül a belváros elérhető, és Szeged-Rókus is. Korábban az 5-ös és 7-es trolibusz helyett villamos járt Újszegedre (1969-ben szűnt meg). Az új híd Újszegeden nagyobb ütemű növekedést és fejlődést hozhat, mely hosszú távon indokolhatná közúti vasúti kapcsolatot Szeged és Újszeged között. Ennek alapja is lehet majd az új híd, bár a Belvárosi hídon átvezetett villamos indokoltabb lehet ebben az esetben.

    1351_35_500_2014_vonalhalozat_valos_a3gat_v2.JPG

Szeged közösségi közlekedési hálózata 2015 augusztusában (forrás: szkt.hu)

Ami a városi buszjáratokat illeti (lásd a fenti ábrán), jelenleg a 21-es és 77-es nagykörúti, 90, 90F jelzésű buszoknak van végállomása az Indóház téren, a 20-as jelzésű busz megáll ugyanitt, ami a Honvéd térről indul és a Vadkerti tér felé közlekedik tovább. A 20-as busz (és a villamosok) biztosítja a belvárosi kapcsolatot, a 21-es és 77-es busz az északi, a 90-es busz a nyugati (és északi) városrészek felé ad elérhetőséget. A végállomásokkal rendelkező viszonylatoknál lehetne elgondolkozni azon, hogy a hídon átvezessék őket, Tisza parknál, vagy az új városrészen belül valahol új végállomást kapjon. Újszegedi oldalon a 70-es busz a Fűvészkert-Mars tér viszonylaton közlekedik, a 84, 84A jelzésű autóbuszoknak a tervezett Tisza parkhoz közel (Gabonakutató) van végállomásuk. Itt a 84-es buszok viszonylatának meghosszabbításával és az új körúti elemre történő terelésén lehetne gondolkozni, ezzel elérhetővé válik Szeged északi része közvetlenül, illetve a 70-es busz esetében biztosítva lenne a belvárosi kapcsolat. Ez a busz eleve elmegy a Fűvészkertig, azonban másik végállomása az IMCS megvalósulása esetén módosulhat, mivel az jelenleg a Mars téren van. 
Itt szeretném megjegyezni, hogy a Mars téri buszállomás áthelyezése esetén Szeged autóbuszos közlekedése jelentősen módosulhat, ugyanis a buszviszonylatok nagy százalékának itt van a végállomása. Sokkal nagyobb munkát igényelne annak a feltárása, hogy a híd, ezzel együtt az IMCS-nek milyen hatása lehet a városi autóbuszos közlekedésre (a Budai Fonódó Villamoshálózat társadalmi egyeztetésére elküldött Kör-Vas-Út javaslathoz hasonlóan erre is készülhet KVÚ dokumentum a jövőben, amennyiben aktuális lesz).

  • Kerékpáros közlekedés:
    Szeged egyértelműen az utóbbi években közelít a kerékpárosok felé, sok városfejlesztési projektben szerepet kaptak. Szegedi oldalon a létesülő és meglévő egyetemi és kutató létesítmények, a Klinika, egyszóval a Városközpont déli része nagy forgalomvonzó képességgel rendelkezik, mely könnyedén elérhető lesz Újszeged bármely pontjáról a híd segítségével. Természetesen nem elég a híd, az új körúti szakasz mentén kerékpárutak és kerékpársávok fognak létesülni, emellett szükséges az új közösségi létesítmények környezetében a biztonságos kerékpár tárolás.

Összességében tehát elmondható, hogy Szeged városának és régiójának fejlődését hosszú távon meghatározó projektről van szó, amely erősítheti Szeged határokon is átnyúló gazdasági, kulturális, technológiai szerepét, valamint javíthatja a város és környezetének közlekedését.

Balog Péter
Kör-Vas-Út

A bejegyzés trackback címe:

https://korvasut.blog.hu/api/trackback/id/tr568279790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

itsMarton 2016.01.18. 20:59:39

Nagyon jó összefoglaló, egy dologról feledkeztél meg szerintem, a Nagykörút bezárultával már nem merülhet fel semmi kifogás a körúton belüli terület gépkocsiforgalomtól való védelme ellen, lehet szó akár dugódíjról, akár - csak a Tisza Lajos körúton belül - a gépkocsiforgalom teljes kitiltásáról.

PBalog1993 2016.01.19. 12:46:43

Szia!
Köszönöm, hogy írtál nekünk.
Jó a felvetés, amit írtál.
Előbb-utóbb biztosan Szeged Önkormányzatán belül is fel fog vetődni az ötlet, azonban fontos leszögezni, hogy bármilyen ezzel kapcsolatos intézkedés előtt meg kell történnie a társadalmi egyeztetésnek és el kell készülni a szükséges megvalósíthatósági tanulmányoknak.
Természetesen, ha lesz a jövőben ezzel kapcsolatban konkrétum, a Kör-Vas-Út le fog rá csapni és körül járjuk a témát! :)
Üdv, Balog Peti
süti beállítások módosítása