Kör-Vas-Út blog

Társadalmi egyeztetés a Budai Fonódó Villamoshálózatról

2016. január 01. - KVÚ

 A Kör-Vas-Út néhány lelkes tagja egy szerda délután összeült, és áttekintette a BKK Társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetét a hálózati átalakításokkal kapcsolatban. Közel 9 oldalnyi észrevételünk született, ezt a nagyközönséggel is megosztjuk.

 Fenntartjuk a lehetőséget, hogy nem mindenben a legjobb javaslatot tettük, és elfogadjuk, hogy lehet a miénknél akár jobb változat is, véleményünk szerint azonban a tervezetthez képest néhány változtatás mindenképp szükséges lenne. Reméljük, hogy ezek valóban meg is valósulnak.

A kiemelt pontjaink az alábbiak. (Kattintás után a teljes dokumentum olvasható.)

  1. Az 56-os jelzésű (Hűvösvölgy-Városház tér) viszonylat egész napos üzeme, és csúcsidei 7,5 perces követése (kétszeres sűrűséggel). Ehhez kapcsolódóan egy alternatív hálózati tervet is bemutatunk, mely a kiskörút villamosforgalmát kismértékben csökkenti.
  2. A 7-es autóbusz Bartók Béla úti vonalvezetésének megtartása. A Budafoki út-Bocskai út kapcsolatot az Újbuda-Központtól a Szent Gellért térig meghosszabbított valamelyik autóbusszal (pl. 53-as) lehet biztosítani.
  3. A 133-as autóbusz munkanap egész napos üzeme, napközben 15 percenként.
  4. A 103-as vonalon a jelenlegi közlekedési rend megtartása.
  5. A 9A viszonylat óbudai végpontja a Kiscelli utca megálló helyett Bécsi út/Vörösvári út vagy Óbuda, Bogdáni út vagy Szentlélek tér H.
  6. Időkiegyenlítő pontok alkalmazása a 29-es, 65-ös, 65A és 111-es autóbuszoknál a Kolosy téren; míg az általunk javasolt, Szent Gellért térig hosszabbított 53-as járat esetén Újbuda-központnál.
  7. Szépvölgyi úti autóbuszsáv áthelyezése az út jobb oldalára. Hosszabb távon javasoljuk a Kolosy téri buszforduló megszüntetését.

 A szöveget szakembereknek címeztük, a szakmai körökben ismert fogalmakat ezért nem magyaráztuk meg benne, de ezúttal is ajánljuk a Szószedetet. Reméljük, ez nem ad félreértésre okot.

 

Tisztelt BKK!

 A BME Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégium egy hallgatók által alapított, öntevékeny szakmai csoport. Legfontosabb célunk, hogy az építőmérnöki kar hallgatóinak minőségi, a tanulmányait kiegészítő szolgáltatásokat nyújtsunk, elősegítsük a mobilitást és hozzájáruljunk a magyar műszaki felsőoktatás színvonalának növeléséhez.

A Szakkollégium Kör-Vas-Út Tagozata azokat az építőmérnök-hallgatókat foglalja magában, akik kiemelten érdeklődnek leendő szakmájuk, a közlekedési létesítmények szakirányú építőmérnökség iránt. Tagjaink a közúti és vasúti közlekedés mellett a városi közlekedés, ezen belül is a hálózatszervezés témakörével is foglalkoznak. Közülünk többen végeztek Tudományos Diákkör keretében kutatómunkát budapesti hálózatfejlesztések témakörében is.

Mivel tagjaink a műegyetemi hallgatók közül kerülnek ki, így közvetlenül is érintettek vagyunk a budai fonódó villamoshálózat átadása kapcsán tervezett észak- és dél-budai hálózati módosítások kérdéseiben; de a terveket szakmai szervezetként is véleményezni kívánjuk. Az alábbiakban bemutatjuk a tervezett hálózati módosításokkal kapcsolatos észrevételeinket.

 

Villamoshálózat

A tervezett hálózatot általában véve megfelelőnek tartjuk. Néhány változtatást azonban elengedhetetlennek tartunk.

  1. Javasoljuk, hogy az 56-os jelzésű (Városház tér–Hűvösvölgy) viszonylat a csúcsidőszakokban 15 perc helyett 7-8 percenként közlekedjen. Ez a 18-as és 47-es vonalon is kiváltana néhány indulást.
    • Véleményünk szerint a Savoya Park forgalma nem indokol a jelenleginél jelentősen sűrűbb kiszolgálást munkanapokon csúcsidőszakokban és napközben.
    • Továbbá a járatok összehangolása ésszerűbben megoldható, ha a 49-es és az 56-os villamosok azonos követési idővel közlekednek. Célszerű Budafok felől a 47-es és 56-os járatot hangoltan, egyenletesen indítani. Ha a 49-es és az 56-os azonos követési idővel közlekedik, akkor ez az egyenletesség a Vámház körúti szakaszon is fenntartható: amikor Városház tér felől 47-es helyett 56-os érkezik, közvetlenül utána közlekedhet a 49-es jelzésű villamos a Deák Ferenc tér felé.
    • Ezáltal úgy csökkenthető a Vámház körúti szakasz villamosforgalma, hogy érdemben nem okoz kényelmetlenséget (az 56-osról a közvetlenül utána érkező 49-esre pl. a Gárdonyi téren közös peronon lehet átszállni.)
    • Amennyiben a 49-es az 56-osnál sűrűbb (jelenleg 7-8 percenként közlekedik), úgy minden második 49-es villamos a Móricz Zsigmond körtér és a Deák Ferenc tér között közvetlenül egy 47-es előtt vagy után indulna, ami felesleges.
  2. A 49-es villamos tervezett követési rendjéről nem adtak részletes tájékoztatást. Javasoljuk a jelenlegi, egész nap 7-8 perces követés fenntartását, az előző pontban említett módon a 47-es és 56-os villamossal hangolva. A jelenleginél ritkább követés nem indokolt.
  3. Javasoljuk az 56-os jelzésű villamos teljes üzemidőben történő közlekedtetését, napközben 15 percenként.
    • A Krisztina körút és a Fehérvári út között a tervek szerint csak a csúcsidőszakokban lenne kapcsolat, holott ez a kapcsolat évtizedek óta létezik. (A 18-as villamos 1972-től a Szent János kórház–Albertfalva kitérő útvonalon közlekedett.)
    • A felesleges többletkapacitást napközben is a 47-es villamos egyes indulásainak kiváltásával lehetségesnek tartjuk.
  4. A 17-es villamos esetében napközben az egyenetlen 6-9 helyett egyenletes 7-8 perces követést javaslunk.
    • Ez a kapacitáson nem változtat, viszont lehetővé teszi a Bécsi úti szakaszon a menetrendi hangolást.
    • Mivel napközben a 41-es és 19-es villamosok 15-15 percenként járnának (azaz a Móricz Zsigmond körtértől hangoltan, 7-8 percenként), a két, átlagosan 7,5 percenként közlekedő járatcsoport a Bécsi úton egyenletes, 3-4 perces követési időt ad úgy, hogy mindkét ág felé szintén egyenletesen, 7-8 percenként indul egy járat.
  5. Fenti javaslatainkból is kitűnik, hogy a Vámház körúti vonalak kismértékű ritkítását a tervezetben szereplőnél nagyobb mértékben is támogatjuk, két feltétel együttes teljesülése esetén:
    • A Városház teret (és az egész Fehérvári úti szakaszt) a jelenlegi színvonalon kell kiszolgálni, akár a jelenleginél több viszonylat hangolt közlekedtetésével;
    • továbbá a Vámház körúti vonalakon az egyenletes követést menetrendi hangolással lehetővé kell tenni. (Utóbbi szakaszon a jelenlegi gyakorlatban 1-4 perces (átlagosan kb. 3 perces) a követési idő. Az indulások számát csökkenteni lehet, de két indulás között 4 percnél több nem telhet el. Az egyenletes (hangolt) 4 perces követést elfogadhatónak tartjuk.)

 

Megjegyezzük továbbá, hogy az átszervezések az indokoltnál több viszonylatot érintenek, és néhány elem ellentmondásos a nyilvánosan bemutatott javaslatokban, ezért egy alternatív változatot is kidolgoztunk, melyet az alábbiakban ismertetünk.

 

Alternatív változat a villamoshálózat átszervezésére

  • Jelen állapothoz képest változatlan útvonalon közlekedő járatok: 47, 49, 59, 59A.
  • Hosszabb útvonalon közlekedő járatok: (A változó végállomást aláhúzással jelöltük.)
  • 18 Hűvösvölgy–Széll Kálmán tér–(Krisztina körút)–Savoya Park
  • 19 Kelenföld vá.–Batthyány tér–Bécsi út/Vörösvári út
  • 41 Kamaraerdő–Batthyány tér– Bécsi út/Vörösvári út
  • Új, vagy jelentősen változó útvonalú járatok:
  • 56 Hűvösvölgy–Széll Kálmán tér–Villányi út–Móricz Zsigmond körtér–Városház tér
  • 61 Móricz Zsigmond körtér (Allee melletti kihúzóvágány)–Villányi út–Széll Kálmán tér–Margit körút–Bécsi út/Vörösvári út

 

Tervezett járatsűrűség, és óránkénti indulások száma viszonylatonként:

Viszonylat:

Járatsűrűség (perc)

Óránkénti indulások száma:

18

7,5/10/7,5/15

8/6/8/4

19

15

4

41

15

4

47

7,5/10/7,5/15

8/6/8/4

49

7,5/15/7,5/15

8/4/8/4

56

7,5/10/7,5/15

8/6/8/4

61

7,5/10/7,5/15

8/6/8/4

A táblázatban az adatok az alábbi időszakokra vonatkoznak:
reggeli csúcsidő/hétköznap napközben/délutáni csúcsidő/hétvégén napközben.

 

A járatok útvonalát az alábbi térkép is mutatja. A viszonylatoknál feltüntetett számok az óránkénti indulások számát jelentik, az előző táblázattal azonos módon. Az ábra tartalmazza az egyes útszakaszokon összesített forgalmat (óránkénti indulást) is.

 fonodo_halozat_terv.png

Egyes járatok követési ideje módosítható, pl. a 19-es (és napközben a 49-es) járat a fenti táblázathoz képest sűrítve közlekedhet, a hálózat egészét tekintve ez érdemi változást nem okoz.

Javaslatunk nagy előnye, hogy a főbb járatok azonos járatsűrűséggel közlekednének: csúcsidőszakokban 7,5; napközben 10, hétvégén 15 percenként. A sűrűbb közlekedést a viszonylatok számának növelésével lehet biztosítani. (Megjegyezzük, hogy pl. Karlsruhe városában ezt a modellt követik: ott minden viszonylat hétköznap egész nap 10, kora reggel, késő este és hétvégén 20 percenként közlekedik, a forgalmasabb szakaszokon több viszonylat együttesen biztosítja a sűrűbb közlekedést, csúcsidőszakokban pedig a járműhosszak növelésével (csatolt járművekkel) biztosítják a szükséges kapacitást.)

 

 

Javaslatunk a szombati bevásárlóforgalmat négy lehetséges módon kezelheti.

  1. A 48-as villamos változatlan formában közlekedik szombati napokon, 15 percenként.

Ez a Vámház körúton és a Fehérvári úton olyan többletkapacitást nyújt, amelyre véleményünk szerint ma sincs valódi igény.

  1. Szombati napokon napközben a 47-es villamosok helyett a 48-as közlekedik.

A Városház teret az 56-os villamos kiszolgálja, de a Városház tér–Deák tér kapcsolat szombati napokon szünetel.

  1. Szombati napokon az 56-os villamos 56A jelzéssel Hűvösvölgytől csak a Móricz Zsigmond körtérig közlekedik, helyette a 61-es villamos a Savoya Parkig jár.

Csak a Fehérvári úton jelenik meg némi plusz kapacitás, a Savoya Parkot viszont 7-8 percenként kiszolgálja egy járat.

Az 56-os villamos helyett vasárnap is elegendő lehet az 56A közlekedtetése, bár ez esetben a Villányi út–Fehérvári út kapcsolat vasárnap nem létezne.

Ha a Fehérvári út belső szakaszán a vasárnap három, szombaton négy, 15 percenként járó járatnál (18, 41, 47; szombaton még 61 is) nagyobb igény van, az 56A a Móricz Zsigmond körtér helyett Albertfalva, kitérőig is közlekedhet; de ezt nem tartjuk indokoltnak.

  1. Szombati napokon az 56-os villamos Városház tér helyett a Savoya Parkig közlekedik.

A változat az előzőhöz hasonló hatású, ám utastájékoztatási szempontból az előző változatot kedvezőbbnek találjuk.

 

Autóbuszhálózat

Az autóbusz-hálózat átalakítását az északi és a déli szakaszon is a fonódó villamoshálózathoz kapcsolódónak tartjuk, így nem teszünk különbséget a két terület (Észak- és Dél-Buda) között.

A hálózati változtatásokkal alapvetően egyetértünk, bár a tervezetekben bizonyos módosításokat fontosnak tartunk.

Rögtön az elején rögzítjük, hogy a 86-os autóbusz megszüntetését indokoltnak tartjuk; ahogy a fonódó villamoshálózatra való ráhordás erősítését is támogatjuk. Észrevételeink az alábbiak:

 

7-es buszcsalád

  • A 107-es járat megszüntetését indokoltnak tartjuk.
  • A 7E járat sűrítése szintén indokolt.
  • A 7-es autóbusz Budafoki úti vonalvezetését nem támogatjuk. Indoklásunk és javaslataink alább olvashatók.
  • A 114-es, 213-as és 214-es járatok tervezett átalakításait, beleértve a Móricz Zsigmond körtérig való meghosszabbítást megfelelőnek tartjuk. A hosszabbítás akkor is szükséges (a 107-es busz kieső kapacitásának pótlása miatt), ha a 7-es járat marad a Bartók Béla úton.

 

A Budafoki úti lakosok aláírás-gyűjtéséről értesültünk. Az ezzel kapcsolatos szakmai véleményünk az, hogy az aláírásgyűjtésük felesleges: a tervezett hálózat összességében csökkenti az erre közlekedő autóbuszok számát. Az aláírásgyűjtés gyakorlatilag inkább indok az átalakításokra, mintsem ellenzi azokat. (A 7-es járat erre vezetését az aláírásgyűjtéstől független indokok miatt nem támogatjuk.)

Szakmai ellenérveink az alábbiak:

A 7-es buszjárat Albertfalva felől Budapest közvetlen belvárosa felé ad közvetlen kapcsolatot. Egyik tagtársunk tavalyi évben részletesen vizsgálta egy TDK-dolgozatban az eljutási időket a belváros felé a metró segítségével; és a Móricz Zsigmond körtér–Ferenciek tere útirány azon kevesek egyike, ahol nem éri meg az M4-es metróra átszállni, mert az mintegy ötperces utazásiidő-növekedést jelent. A Budafoki út felé történő kerülő nemcsak az albertfalvai utasoknak jelent menetidő-növekedést, de a Móricz Zsigmond körtér környékéről indulóknak a belváros felé egy többletátszállást vagy gyaloglást jelent.

A megmaradó 7-es autóbusz az M4-es metrónak nem jelent valós konkurenciát, az utazók többsége továbbra is a metrót fogja választani. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy az M4-es metró elkerüli Budapest szűken vett belvárosát, amely a Ferenciek terénél kezdődik.

További fontos szempont, hogy a 7-es autóbusz Budafoki úti vonalvezetésének célja a 86-os autóbusz újbudai szakaszának pótlása. Ezt a 7-es buszjárat nem tudja maradéktalanul teljesíteni.

A 86-os autóbusz évtizedeken át a Bogdáni út és a Kosztolányi Dezső tér között közlekedett. A Függetlenségi parkig való meghosszabbítása ismereteink szerint főként a kerületi önkormányzat és okmányiroda megközelítésének javítása miatt történt. Bármilyen további érv is szólt amellett, hogy a 86-os autóbusz a Függetlenségi parkig közlekedjen, az minden bizonnyal ma is fennáll.

Azért, hogy a Budafoki út és a Bocskai út közötti kapcsolat megmaradjon, a 7-es járat helyett javasoljuk valamelyik, jelenleg Újbuda-központnál végállomásozó autóbusz-viszonylat meghosszabbítását az Október 23. utca–Budafoki út útvonalon a Szent Gellért térig. A téren a visszafordulás lehetősége adott, a visszafordítót még az egykori Tétény-busznak, a későbbi 233E busznak tervezték, valamely (szóló) viszonylat kényelmesen elfér itt. A járatsűrűségek alapján az 53-as autóbusz lehet a megfelelő járat erre a célra.

Annak érdekében, hogy a Budafoki út forgalma az 53-as busz mostani vonalát ne befolyásolja, Újbuda-központnál, Farkasrét irányában 3-5 perces menetrendi tartalékot (időkiegyenlítő pontot) javaslunk.

 

Amennyiben a 7-es autóbuszt mégis a Budafoki úton járatnák, javasoljuk, hogy Pest irányában alakítsanak ki egy új megállóhelyet a Kosztolányi Dezső téren a 49-es villamosok Kosztolányi Dezső téri megállójának vonalában (még a Bartók Béla úton, a Bocskai út jelzőlámpája előtt). Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a Pest irányába tartó villamosra legalább egy megállóban kényelmesen, nagy távolság legyaloglása nélkül át lehessen szállni. (Az Albertfalva irányú megállóhely itt megfelelő helyen van.)

 

Javasoljuk tehát a 7-es autóbusz Bartók Béla úti vonalvezetését. Véleményünk szerint az egyetlen megmaradó buszviszonylat, a 7-es a villamosvágányokon közlekedhet. Ezáltal lehetőség nyílna a Bartók Béla úton végig parkoló- és kerékpársáv létesítésére. A Szent Gellért téri megállóhelyek Futár-kijelzői ezáltal feleslegessé válnának, az egyiket javasoljuk a Szent Gellért téren a rakpartnál lévő (jelenleg a 86-os és a 17-es villamospótló Óbuda irányú) megállóhelyén elhelyezni; figyelemmel arra, hogy az a kerékpárúton közlekedőket ne veszélyeztesse. A másik kijelző elhelyezésére több alkalmas helyszín is kínálkozik.

33-as buszcsalád

  • A 33-as autóbusz újpalotai meghosszabbítását támogatjuk.
  • A 133-as gyorsjárat tervezett új, Műegyetem rakparti vonalvezetését a tervezett megállókiosztással támogatjuk.
  • Javasoljuk a 133-as járat munkanap egész napos közlekedtetését.
    Indoklásukban kifejtik, hogy a 133 forgalma jelentős, mégis csak csúcsidőre korlátoznák a közlekedését. A 233-as járat gyér kihasználtságát (a gyors metrókapcsolatot jelentő 101-es járat léte mellett) az igen rövid üzemidejében látjuk.

A 133-as egész napos közlekedése mellett szól a Műegyetem rakparti vonalvezetése is. Ahogy a Műegyetem rakpartra tervezett villamosvonal kapcsán végzett forgalombecslésekből kiderül, a villamosvonal munkanapokon megfelelő utasszámot érne el; ez mindenképp indokolná a legalább munkanap egész napos kiszolgálást.

Az egyetemek órarendje – így a Műegyetemé is – biztosítja, hogy a diákok ne egységesen reggel 8 és délután 4 óra között tartózkodjanak az egyetemen, így napközben is viszonylag jelentős forgalmat generál.

Javasoljuk tehát, hogy a 133-as busz munkanap napközben is közlekedjen; a 33-assal együtt 15-15 percenként. (A 33-as 10 perces követési ideje helyett, így a teljesítmény csak igen kis mértékben növekedne.)

  • A 103-as autóbusz meghosszabbítását nem támogatjuk, mivel az gyakorlatilag nem ad új kapcsolatot. A Budafoki út külső szakasza és a Móricz Zsigmond körtér/Újbuda központ között a sűrűn közlekedő villamosokra is át lehet szállni, nem lenne értelme megvárni a ritkán járó 103-as buszt.
  • A 103A (javaslatunk szerint megmaradó 103) járat Etele út/Fehérvári útig tartó rövidítését sem támogatjuk. A villamosról a villamospótlóra való átszállás a Szerémi út/Hengermalom út megállónál kényelmesebb; az Etele út/Fehérvári út megállónál ez csak több gyalogátkelőn való átkeléssel, körülményesen lehetséges. Az elsőajtós felszállási rendet elfogadhatónak tartjuk.

 

Kolosy teret érintő járatok

A fonódó villamosviszonylatokra való ráhordó vonalak kialakítását alapvetően támogatjuk; a tervezett hálózat azonban bizonyos veszélyeket rejt magában.

  • A jelenleg a Kolosy téren végállomásozó 65-65A és a 111-es járatok Óbuda, Bogdáni útig való meghosszabbítását támogatjuk. A járatok esetében a Kolosy téren való átutazás az összes utazásoknak várhatóan elég csekély hányadát teszik majd ki; ezért a Kolosy tér megállóhelyen valamennyi irányban néhány perces menetrendben szereplő várakozást (időkiegyenlítő pontot) javaslunk.
  • Mivel a Szépvölgyi útról érkező járatok többsége (a 165-ös autóbuszt kivéve) a továbbiakban nem fordul be a Kolosy téri végállomásra, javasoljuk, hogy a Szépvölgyi úton jelenleg tengelyben vezetett buszsávot – a változtatások bevezetésével egyidőben – az út jobb szélére helyezzék át. A Szépvölgyi út és Lajos utca csomópontjában a jelenleg is érvényben lévő forgalmi rend szerint is, az autóbuszok további sávváltás nélkül be tudnak fordulni balra, Óbuda felé.
  • Mivel a végállomást ezentúl csak a 165-ös jelzésű autóbuszok használnák, hosszabb távon javasoljuk a buszforduló megszüntetését. A 29-es autóbusz jelenlegi peronszigetének vonalában a szegélyt meghosszabbítva egy kb. 40-50 méter hosszú autóbusz-öböl kialakítható. Ez alkalmas arra, hogy a 165-ös autóbusz felszállóhelyét, és mögötte egy két szóló autóbusz által használható kettős megállóhelyet kialakítsanak. A buszforduló területét pedig parkosítani lehet. (A járművezetők tartózkodója jelenlegi helyén megmaradhat.) Az átépítést az érintett kerületi önkormányzattal egyeztetve, a hálózati átszervezés bevezetése után, külön fázisban javasoljuk.
    • A 165-ös autóbuszok utasforgalma alapján – megfelelő számú jármű rendelkezésre állása esetén – a vonalra midibuszokat célszerű kiadni. Ezek fordítása különösebb beavatkozás nélkül a Szépvölgyi út végénél lévő szervizút használatával megoldható. (L. az alábbi térképvázlatot.)

 fonodo_kolosy_165.png

  • A 29-es autóbusz meghosszabbítását, és a 134-es járattal való összekötését elfogadhatónak tartjuk. Megjegyezzük azonban, hogy a hosszú járat rendkívül zavarérzékeny lehet, ezért a 29-es járat esetén különösen nélkülözhetetlen a Kolosy téri időkiegyenlítő pont alkalmazása. Bár a járat óbudai és békásmegyeri útvonalán erősen feltáró jellegű funkciókat kap, a Sujtás utcai szakasz beiktatását nem javasoljuk; azt továbbra is a 106-os járattal javasoljuk kiszolgálni.
    • A 29-es autóbusz tervezett vonalvezetését azért tartjuk elfogadhatónak, mert tervezett útvonala során több helyen is átszállási kapcsolatot biztosít a hévre, így a gyors belvárosi kapcsolat megmarad, a fonódó villamosokra való átszállás csak egy újabb lehetőség a 134-es járat jelenlegi utasai számára.

 

34-es, 134-es, 106-os autóbuszok

  • A 134-es járat 29-es busszal való összekötését a fentiek alapján támogatjuk.
  • Támogatjuk a 34-es és 106-os járatok átszervezését, beleértve azt a változtatást, hogy a 106-os autóbusz gyakorlatilag a 34-es járat betétjárataként működik a továbbiakban, és így csak munkanapokon közlekedik.
  • Véleményünk szerint a 106-os járat betétjárati funkciójába, és a 34-es járattal való hangolt közlekedésébe belefér az a pár perces kitérő, amit a Sujtás utcai megálló érintése jelent. A 106-os autóbusszal való kiszolgálás előnye – a 29-es autóbuszéval szemben, hogy a Sujtás utcai megállóban felszállók így – egy kisebb kerülővel, de – átszállás nélkül utazhatnak a belváros irányába is. A megállóhely kis forgalma miatt elfogadható kompromisszum lehet, hogy munkanapokon megmarad az átszállásmentes belvárosi kapcsolat, de így hétvégén egyáltalán nem kap a megálló kiszolgálást. A konkrét döntés előtt az érintettek (helyi lakosok) véleményének kikérését javasoljuk.

 

9-es, 160-as, 260-as járatok

  • A 160-as és 260-as autóbuszok tervezett útvonalát és a követési időket elfogadhatónak tartjuk, a 260A járat a 260-asba való beolvasztása a Virágosnyereg út térségében fejlesztésnek mondható, csak úgy, mint a Külső Bécsi úton az egyenletes követési idő biztosítása a 10-20 perc helyett.

A helyi forgalmi viszonyok ismerete nélkül veszélyt jelenthet a menetrendszerű közlekedésre az óbudai piac utcájában (Vihar utca) való közlekedés. Az autóbusz-közlekedés biztosítása érdekében szükséges lehet az utcában a gyakoribb rendőri/közterület-felügyelői jelenlét.

Megjegyezzük azonban, hogy a járatok Óbuda, Bogdáni út felé közlekedtetése az utasok jelentős részének többletátszállást jelent, egy részük pedig – különösen azok, akik a Margit hídnál Pest irányába szállnak át – az utazási idejük növekedését tapasztalhatja.

  • A 218-as autóbusz útvonal-módosítása véleményünk szerint független a fonódó villamoshálózat módosításaitól, viszont a 10-es főút új nyomvonalának átadásával mindenképp szükséges. A tervezett Aranyvölgy utcai nyomvonal sokkal kedvezőbb, mint a jelenlegi, ideiglenes útvonala. Felhívjuk azonban a figyelmet, hogy Aranyvölgy ugyanúgy megállóhely (és nem vasútállomás), mint Üröm; így az „Üröm vasúti megállóhely” névhez hasonlóan a 218-as autóbusz tervezett megállójának az „Aranyvölgy vasúti megállóhely” elnevezést javasoljuk.
  • A 9-es autóbusz tervezett pesti útvonal-módosítását alapvetően támogatjuk; különösen Óbuda irányában; mivel ebben az irányban kritikus a Podmaniczky utcáról a Teréz körútra való balra kanyarodás. A Kőbánya felé tartó buszok esetén a tervezett útvonal nem jár különösebb előnnyel a jelenlegihez képest, mindössze 1-2 perc menetidő-nyereség érhető el. Hátrányként jelentkezik, hogy az új megállóhely a pályaudvartól és a többi megállóhelytől távolabb található; továbbá a megállóhely nem helyezhető el öbölben, így a megálló autóbuszok a közúti forgalmat akadályozhatják. A csekély előnyök és a jelentős hátrányok miatt mérlegelendő, hogy Kőbánya irányában ne változzon a 9-es autóbuszok útvonala.
  • A 9-es autóbusz sűrítését indokoltnak tartjuk. A nagy forgalma miatt mérlegelendőnek tartjuk, hogy nem csak egy szakaszán, hanem a teljes útvonalán szükséges lenne-e a sűrítés. Amennyiben a várható és mért utasszámok alapján valóban elegendő a Nyugati pályaudvarig tartó sűrítés, ebben az esetben a 9A betétjárat létrehozása támogatható.
  • A 9A járat Nyugati pályaudvari végpontját megfelelő kompromisszumnak tartjuk, az autóbuszok megfordítása így jelentős kerülővel jár; és a járművezetők is csak hosszas gyaloglással érhetik el a végállomási tartózkodót; de a tervezett útvonalon biztosítható, hogy a Nyugati pályaudvarnál a 9-es és a 9A járatra azonos megállóhelyen lehessen felszállni.
  • A 9A autóbusz tervezett Kiscelli utcai végállomását nem tudtuk értelmezni. A Kiscelli utcai megállónál tudomásunk szerint nincs olyan mértékű utaslépcső, amely a 9A járat itteni végállomását indokolná. Továbbá ennél a megállóhelynél nem lehetséges az autóbuszok megfordítása; ahhoz komolyabb beavatkozások lennének szükségesek. Ezért mindenképp más végpontot javasolunk a 9A járatoknak. Három javaslatot teszünk, mindegyike előnyökkel és hátrányokkal is járhat, ám mindegyik kedvezőbb, mint a Kiscelli utcai végállomás.
    1. Szentlélek tér H. A Szentlélek teret a 29-es busz jelenlegi útvonalán érnék el a buszok, innen viszont a Tavasz utca–Flórián tér–balra Pacsirtamező utca útvonalon érné el a Kiscelli utcai megállót. Ehhez a Flórián téri felüljáró alatt a meglévő, kizárólag autóbuszok által használható visszafordító sáv kismértékű átépítése lenne szükséges, a jelzőlámpa az autóbuszok bejelentkezése esetén a balra kanyarodó irány előtt pár másodperccel adna a buszoknak zöld jelzést.

A változat előnye, hogy a 29-es autóbusz megszűnő hév-kapcsolatát részben pótolná, így a Kolosy tér és a Pacsirtamező utca térségéből is elérhető a hév-vonal, kifelé irányban is, illetve ez jelentené a legkisebb hosszabbítást a Kiscelli utcához képest.

  1. Óbuda, Bogdáni út. A változat két nagy előnnyel bír: egyrészt a 86-os busz teljes óbudai szakaszán sűrítené a 9-es autóbuszt; másrészt így elérné a buszterminált: így a 9-es járattal való hangolás is könnyebb, a viszonylatok közötti átszerelés is megoldható, továbbá a sofőrök pihenőideje ide is kiadható lenne.
  2. Bécsi út/Vörösvári út. Az autóbuszok a Pacsirtamező utca–Flórián tér–Vörösvári út útvonalon közlekednének. A változat előnye, hogy a 160/260-as járatok utasai kerülő nélkül megtarthatnák az egy átszállásos pesti kapcsolatukat.

A 160-as és 260-as autóbuszok Bogdáni útig való közlekedésének vesztesei azok az utasok, akik a Margit hídnál a 4-es vagy 6-os villamosra szállnak át Pest felé: ők a fonódó villamoshálózattal nem nyernek (ezen a szakaszon a villamosok az autóbuszokhoz képest csak pár perccel lesznek gyorsabbak, de ezt a plusz egy átszállással el is vesztik). Számukra kedvezőbb lehet, ha a Bécsi út/Vörösvári út csomópontban át tudnak szállni egy a Nyugati pályaudvarig közlekedő járatra. A viszonylat – viszonylag ritka közlekedése miatt – nem lenne konkurenciája a villamosoknak, de néhány utasnak kedvezőbb lehetne.

 

További viszonylatok

  • Támogatjuk a 101-es járat új 101E viszonylatjelzését és az új 203E viszonylatot. (Értetlenségünket fejezzük ki amiatt, hogy az M4-es metró átadásával kapcsolatos TE során javasolt 101E viszonylatjelzés helyett végül a 101-es viszonylatszámot használták.)
  • Támogatjuk a 253-as járat megszüntetését, mivel az új és meglévő viszonylatok lefedik a vonalát. A Budaörsi út–Villányi út kapcsolat biztosítása érdekében javasoljuk annak vizsgálatát, hogy szükséges-e a 240-es járat megállási rendjén változtatni: pl. esetleg szükséges lehet a Pető intézet (Villányi út) megállóhelyen való megállítása.

 

Üdvözlettel:

BME Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégium Kör-Vas-Út Tagozata

2015. november 9.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://korvasut.blog.hu/api/trackback/id/tr258199850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása