Kör-Vas-Út blog

Déli pályaudvar, avagy mi a baj a magyar közéleti gondolkodással?

2016. január 24. - b.agoston

  A Déli bezárása ismét szóba került. Sajnos, úgy tűnik, minden eddiginél komolyabb veszély fenyegeti. Így aztán kénytelen vagyok erről is írni. A legnagyobb baj, hogy a probléma sokkal mélyebb annál, minthogy valakik tévesen gondolkodnak a város szükséges fejlesztéséről. A probléma forrása a közéleti gondolkodás egysíkúsága.

  A Déli pályaudvart nem szabad megszüntetni, ebben szinte teljesen egységesnek mondható a szakma álláspontja. Ezúttal is megpróbálok mélyebbre ásni, és a miértekre is válaszolni. Ezúttal viszont kifejezetten a magánvéleményem következik, amely nem feltétlenül egyezik a Kör-Vas-Út tagjainak álláspontjával.

  A Déli pályaudvar felett időről időre elkezd Damoklész kardjaként lebegni a bezárás híre. Most sincs ez másképp. Eredetileg én magam csak legyintettem, hogy „ezt már hallottuk", de ahogy egyre több hír lát napvilágot, egyre komolyabbnak látszódnak a gondok.

  A pályaudvar megszüntetése melletti egyik legnagyobb érv az szokott lenni, hogy Kelenföld az alagút beomlása alatt is simán elbírta a forgalmat. Az a baj, hogy ez egyáltalán nem igaz. A vonatok elég komoly korlátozásokkal közlekedtek, több elővárosi vonatot is lemondtak Kelenföld kapacitáshiánya miatt. És végképp megfeledkeznek arról, hogy a márciusi forgalom töredéke a nyárinak. Teljesen kizárt, hogy Kelenföld jelen állapotában elbírja a nyári balatoni forgalmat.

  Kelenföldön ráadásul nem áll rendelkezésre megfelelő tároló kapacitás se (a vágányok egy részét pont most szüntetik meg a P+R parkolók építése miatt), és semmiféle előkészítő funkció nem megoldott. (A legkomolyabb, és legnehezebben orvosolható probléma a vonatok előfűtése/-hűtése.)

  Hosszú távon ezek talán megoldhatók, de teljesen biztos, hogy ehhez több éven át tartó, előzetes fejlesztés szükséges. (Például Budafok-Háros környékén meg kell építeni az előkészítő pályaudvart, és valószínűleg még egy új peronra is szükség lenne.)

  A másik tévedés a Déli helyén létesítendő P+R parkoló. Ott ugyanis nem szabad P+R parkolót építeni. A P+R parkolók lényege, hogy autóval csak addig utazzanak az emberek, ameddig muszáj, onnan használják a gyorsabb közösségi közlekedést. A Déli pályaudvarhoz az M1-M7 autópálya felől vagy Hűvösvölgy felől érkezhet jelentősebb mennyiségű autó. Akik az autópályák felől érkeznek, őket már Kelenföldnél át kell ültetni a metróra, és nem szabad beengedni a város belsejébe. Hűvösvölgy felől pedig a Hűvösvölgyi út és a Szilágyi Erzsébet fasor kapacitáshiánya miatt lenne szükség a forgalom mérséklésére. De egy a Déli pályaudvarnál építendő P+R erre sem alkalmas. Sokkal inkább az lenne egy nagy, őrzött parkolóház valahol Budagyöngye környékén.

  A pályaudvar sorsát befolyásoló legnagyobb tévedés azonban nem ezekben van. Teljesen mindegy ugyanis, hogy mit akarnak a pályaudvar helyén építeni, a Vérmező parkját növelni, parkolót építeni, esetleg kórházat vagy irodaházat. Teljesen mindegy. A probléma a helyén (helyett) szóval van. És ez a magyar közéleti gondolkodásból ered.

  Akár politikai pártok vitáját hallgatjuk, akár csak magánemberek beszélgetéseit, rendszeresen halljuk azt az érvelést, hogy „xxx helyett inkább yyy-t kellene csinálni". Teljesen mindegy, hogy xxx és yyy micsoda. Stadion helyett építsünk kórházat; ne a futballra költsünk, hanem adjuk a szegények, vagy éppen új felsőoktatási törvény készítése helyett inkább növeljük a fizetéseket, esetleg közmunkaprogram helyett inkább munkahelyeket kell teremteni. Továbbra sem kívánunk aktuálpolitikai kérdésekben állást foglalni, de azért azt be kell látni, hogy sokszor indokolatlan a 'helyett' szó használata. A 'mellett' szó használata ugyanis kézenfekvőbb lenne.

  Miért kell ahhoz megszüntetni a Déli pályaudvart ahhoz, hogy ott parkolót építsünk? Miért kell ahhoz megszüntetni a Déli pályaudvart, hogy ott parkot csináljunk? Továbbmegyek, miért kell ahhoz megszüntetni a Déli pályaudvart, hogy ott egy irodaházat építsünk? Az egysíkú gondolkodás katasztrofális hülyeségeket képes eredményezni. Pedig nem is kell messzire menni a jó megoldásokat mutató példákhoz. Elég felszállni a villamosra, a Széll Kálmán téren pedig átszállni egy másikra, és menni vele 6 megállót.

  Aki szállt már vonatra a Nyugati pályaudvaron, pláne, ha Vác vagy Esztergom felé utazott, láthatta, hogy az első 6 vágány be van fedve. Találós kérdés, mi van a vágányok fölött?

  Soha nem találná ki az, aki nem ismeri a helyszínt, de a Déli pályaudvarral kapcsolatos híreket hallgatja. Ugyanis park és parkoló van a vágányok felett! Halló, döntéshozók, telekspekulánsok, emberek! A Nyugati pályaduvar vágányai fölött (fölött és nem helyett!) park és parkoló van! 

  Azt pedig még hozzáteszem, hogy a Nyugati pályaudvaron a biztosítóberendezés igen elavult, a váltókat a középső vágányok végénél álló toronyból kézzel, ún. vonóvezetékeken keresztül állítják. 6 vágány kivétel: az 1-6. Véletlen egybeesés lenne, hogy ezek fölött van a park és a parkoló is? Nem éppen.

  A helyzet az, hogy a Westend építésekor ezt a 6 vágányt felújították. A Westend megépítésének feltétele volt ezen vágányok rendbetétele, és ez meg is történt. Az eredmény? Korszerűsített vasúti infrastruktúra, ami a MÁV-nak és az államnak gyakorlatilag semmibe sem került. Ja, és a befektető is örült, mert megépülhetett a bevásárlóközpont. A park és a parkoló tehát nem lehet indok a pályaudvar megszüntetésére. (Teljesen függetlenül attól, hogy a parkra vagy a parkolóra valójában szükség van-e. Ha ezekre szükség is lenne, akkor sem kéne ezek miatt bezárni a pályaudvart.)

mav_bvhmot-201_02.jpg

A Westend tetőkertje a vágányok felől nézve
Forrás: Wikipédia, https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e2/MAV_BVhmot-201_02.jpg, hozzáférve: 2016. január 20.

 

westend_parkolo_01.jpg

A Nyugati pályaudvar a Ferdinánd hídról nézve, 2015. június 30-án, a nyári, kéthetes teljes kizárásos vágányzár idején.
A kép jobb olbalán látható a parkolóház a vágányok felett

 

  Az alábbi képen pedig a Bank Austria irodaháza látható Bécs északi részében.

franzjosephsbh.jpg

A Bank Austria épülete Bécs északi részében, a Julius Tandler Platz 3. szám alatt
Érdemes figyelmesebben megnézni a kép középső részét.
Forrás: Wikipédia, https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/ca/FranzJosephsBH.jpg, hozzáférve: 2016. január 20.

 

  A képet figyelmesebben megnézve észrevehető a Bahnhof felirat (a Meki felirattal egyvonalban, attól jobbra). A kép ugyanis a bécsi Franz-Josefs-Bahnhofot ábrázolja.

Térképen:

És így néz ki a pályaudvar, "alulról":

 fjb_1_01.jpg

Wien, Franz-Josefs-Bahnhof, 2013. április 18-án.
A sötéten készített fotók minőségéért ezúttal is elnézést kérek.

 

fjb_2_01.jpg

A szélső, 5. vágány, a másik irányba nézve.
A kocsik talán már a MÁV-Start flottáját erősítik.

 

 Nem kell tehát messzire mennünk, hogy lássuk, egy pályaudvart akkor is meg lehet tartani, ha a területet másképp hasznosítani is akarjuk. Elég megnézni a Nyugati pályaudvart, esetleg a bécsi Ferenc József pályaudvart. A kulcsszavak a mellett, és nem a helyett! Létezik ugyanis olyan megoldás, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon!


   A pályaudvarra pedig igenis szükség van. Igen nagy előnye, hogy azon keresztül igen gyorsan elérhető Buda központi területe, a Széll Kálmán tér és környezete. Sőt, a budai fonódó villamoshálózat segítségével gyakorlatilag egész Észak-Buda felől igen gyorsan elérhető ez az állomás. 

   Aki pedig a megszüntetéséről dönteni akar, személyesen közölje döntésének okát mindazokkal az ingázókkal, akik úgy választottak maguknak munkahelyet, hogy az a Déli pályaudvar közelében legyen.

   Az a baj, hogy minden ilyen utas akkora menetidő-növekedést szenvedne, hogy szinte biztos, hogy nagyon nagy arányuk inkább autóra váltana a vasúti közlekedés helyett. Ez pedig nem lehet cél. Ne feledjük el, Kelenföldtől a Déli pályaudvar vonattal 7 perc, míg a leggyorsabb BKK-s eljutás a 139-es busz, ha nincs torlódás, 20 perc alatt ér oda - de az is bő öt perc sétára áll meg a kelenföldi állomástól. A 19/49 - 17/61 útvonal is 8+12 perces utazást igényel, kétszeri plusz átszállással. Ez nem felvállalható.


Kedves döntéshozók!

Próbálják meg az egysíkú gondolkodásukat megszüntetni, és ne a budapesti pályaudvarokat! Próbálják ki, hátha végre sikerül átgondolt döntéseket hozni!

Tengermély tisztelettel:

B. Ágoston


  Utóirat. Miután ezt a bejegyzést elkezdtem írni, de még nem fejeztem be, jött egy újabb hír, a Nyugati pályaudvarral kapcsolatban is. Egy külön bejegyzést az is megér majd, előzetesen arról csak annyit, hogy a Nyugatival kapcsolatos terveket alapvetően támogatni tudom. Azok ugyanis mindenképp a vasúti funkció megtartásával együtt képzelik el a fejlesztéseket. A fejlesztésre pedig a Nyugati is rászorul.

  A Nyugati pályaudvarral kapcsolatos elképzelésekkel csak egy baj van, a kivitelezés időszakára tervezett teljes, két évig tartó bezárás. A nyári vágányzár megmutatta, hogy a Nyugati pályaudvart sem képes Rákosrendező és Kőbánya-Kispest helyettesíteni. A munkákat pedig úgy lehet és kell ütemezni, hogy a vasúti forgalom (legalább részben) fenntartható legyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://korvasut.blog.hu/api/trackback/id/tr708297622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.