Kör-Vas-Út blog

Idén is - Várostervezési Napok 2016!

2016. február 23. - KVÚ

2016-ban immár 7. alkalommal rendezzük meg a Várostervezési Napok (VTN) című versenyünket. Jelmondatunk:

Álmodj, Tervezz, Alkoss!

A VTN különlegessége, hogy három kar szakkollégiuma közösen szervezi: az Építőmérnöki Kar mellett az Építészmérnöki Kar és a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar szakkollégiumai is csatlakoznak hozzánk.

A verseny célja, hogy az alapvetően erről a három karról érkező hallgatók együtt, közös csapatokat alkotva Budapest egy jelentős csomópontját feladatul kapva feltárják a csomópont és környezetében felmerülő problémákat, majd egy kétnapos projektmunka keretében javaslatot is tegyenek azok megoldására.

boritokep_blogra.jpg

Tovább

Déli pályaudvar, avagy mi a baj a magyar közéleti gondolkodással?

  A Déli bezárása ismét szóba került. Sajnos, úgy tűnik, minden eddiginél komolyabb veszély fenyegeti. Így aztán kénytelen vagyok erről is írni. A legnagyobb baj, hogy a probléma sokkal mélyebb annál, minthogy valakik tévesen gondolkodnak a város szükséges fejlesztéséről. A probléma forrása a közéleti gondolkodás egysíkúsága.

  A Déli pályaudvart nem szabad megszüntetni, ebben szinte teljesen egységesnek mondható a szakma álláspontja. Ezúttal is megpróbálok mélyebbre ásni, és a miértekre is válaszolni. Ezúttal viszont kifejezetten a magánvéleményem következik, amely nem feltétlenül egyezik a Kör-Vas-Út tagjainak álláspontjával.

  A Déli pályaudvar felett időről időre elkezd Damoklész kardjaként lebegni a bezárás híre. Most sincs ez másképp. Eredetileg én magam csak legyintettem, hogy „ezt már hallottuk", de ahogy egyre több hír lát napvilágot, egyre komolyabbnak látszódnak a gondok.

Tovább

Fonódó projektlista - II. rész

 Az előző részben ismertettem a Budai fonódó villamoshálózat két fő projektjét, a Bem rakparti ágat és a Széll Kálmán téri ágat. Mai bejegyzésemben a kapcsolódó projekteket mutatom be: érintve a Széll Kálmán teret, a Clark Ádám teret, és persze az új, CAF villamosokat is.

 A két ág mellett tehát még más projektek is kapcsolódnak a fonódóhoz. Íme:

3. Széll Kálmán tér teljes rekonstrukciója

A teljes projektet most nem mutatom be, ez elég nagy ahhoz, hogy egy külön bejegyzés szóljon majd róla. Az átépítése azért kapcsolódik a fonódóhoz, mert a tér Széna tér felőli végén néhány évvel ezelőtt megszűnt a (kétvágányú) kapcsolat a Krisztina körúti (18, 59, 61) és a Margit körúti (4, 6) vonalak között. Ahhoz, hogy Óbuda és a Villányi út között villamos közlekedhessen, legalább ezt vissza kellett építeni. A vágánykapcsolatok már korábban elkészültek, egy ideig a 18-as és a 4/6 használták őket, tehát ez nem volt akadálya a fonódó elindulásának.

Tovább

Új híd épülhet Szegeden

Újra felröppentek a hírek a szegedi déli Tisza-hídról, miután megkapta a megvalósuláshoz szükséges környezetvédelmi engedélyeket. Az alábbi bejegyzésben pár gondolatban összegeztem, milyen hatásai lesznek ennek a projektnek Szeged városfejlődésére és közlekedésére, illetve a dél-alföldi régióra és a határon átnyúló kapcsolatokra.

839482_n_1.jpg

Az új híd látványterve (forrás: delmagyar.hu)

Tovább

Fonódó projektlista - I. rész

  Egyre inkább közeledik január 16-a, amikor várhatóan megindul a forgalom a budai fonódó villamoshálózaton. Vagy legalábbis egy részén. Vagy csak átadják. Vagy?  Egyáltalán, mi tartozik hozzá a projekthez, és mi nem? Ezekben próbálok rendet tenni egy kétrészes bejegyzésben.

  A minapi bejegyzésben nagyjából említettem már, hogy mely területeket érint majd a fonódó hálózat. Abban pedig biztos vagyok, hogy minden olvasó tud mondani pár helyszínt, ahol a „fonódó építése" miatt lezárások voltak/vannak. A zűrt az okozza, hogy - mint azt látni fogjuk - maga a fonódó projekt nem is egy projekt, hanem kettő, ráadásul több másik projekt is kapcsolódik hozzá.

  Ha megnézzük a BKK honlapján a kötöttpályás fejlesztések oldalt, láthatjuk is ezeket. A Budai fonódó villamoshálózat két ágból, két egymáshoz kapcsolódó projektből áll: az ún. Bem rakparti ágból és az ún. Széll Kálmán téri ágból.

Tovább

Társadalmi egyeztetés a Budai Fonódó Villamoshálózatról

 A Kör-Vas-Út néhány lelkes tagja egy szerda délután összeült, és áttekintette a BKK Társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetét a hálózati átalakításokkal kapcsolatban. Közel 9 oldalnyi észrevételünk született, ezt a nagyközönséggel is megosztjuk.

 Fenntartjuk a lehetőséget, hogy nem mindenben a legjobb javaslatot tettük, és elfogadjuk, hogy lehet a miénknél akár jobb változat is, véleményünk szerint azonban a tervezetthez képest néhány változtatás mindenképp szükséges lenne. Reméljük, hogy ezek valóban meg is valósulnak.

A kiemelt pontjaink az alábbiak. (Kattintás után a teljes dokumentum olvasható.)

  1. Az 56-os jelzésű (Hűvösvölgy-Városház tér) viszonylat egész napos üzeme, és csúcsidei 7,5 perces követése (kétszeres sűrűséggel). Ehhez kapcsolódóan egy alternatív hálózati tervet is bemutatunk, mely a kiskörút villamosforgalmát kismértékben csökkenti.
  2. A 7-es autóbusz Bartók Béla úti vonalvezetésének megtartása. A Budafoki út-Bocskai út kapcsolatot az Újbuda-Központtól a Szent Gellért térig meghosszabbított valamelyik autóbusszal (pl. 53-as) lehet biztosítani.
  3. A 133-as autóbusz munkanap egész napos üzeme, napközben 15 percenként.
  4. A 103-as vonalon a jelenlegi közlekedési rend megtartása.
  5. A 9A viszonylat óbudai végpontja a Kiscelli utca megálló helyett Bécsi út/Vörösvári út vagy Óbuda, Bogdáni út vagy Szentlélek tér H.
  6. Időkiegyenlítő pontok alkalmazása a 29-es, 65-ös, 65A és 111-es autóbuszoknál a Kolosy téren; míg az általunk javasolt, Szent Gellért térig hosszabbított 53-as járat esetén Újbuda-központnál.
  7. Szépvölgyi úti autóbuszsáv áthelyezése az út jobb oldalára. Hosszabb távon javasoljuk a Kolosy téri buszforduló megszüntetését.

Tovább

Mitől Fonódó a Fonódó?

 Szeretettel köszöntöm a Kedves Olvasókat a Kör-Vas-Út blogjának indulásakor!

 Az első bejegyzéshez egy igen aktuális, sokakat érdeklő témát mutatunk be, a hamarosan átadásra kerülő Budai Fonódó Villamoshálózatot. Az alábbi bejegyzésben arra a címben is szereplő, sokakat érdeklő kérdésre próbálok választ adni, hogy miért az a neve a projektnek, ami.

 Nem titkolom, szoktam olvasni a BKK Facebook-oldalát, és az ottani hozzászólásokat. (A login nevemből az ott járatosabbak talán sejthetik, hogy hozzá is szoktam szólni a beszélgetésekhez.) Többen tudni vélik, hogy a projekt nevét a Margit híd alatti szakaszról kapta. Az ő kedvükért előre leszögezem, hogy nem arról kapta, de ne szaladjunk ennyire előre.

Tovább
süti beállítások módosítása