Kör-Vas-Út blog

Fonódó projektlista - II. rész

2016. január 20. - b.agoston

 Az előző részben ismertettem a Budai fonódó villamoshálózat két fő projektjét, a Bem rakparti ágat és a Széll Kálmán téri ágat. Mai bejegyzésemben a kapcsolódó projekteket mutatom be: érintve a Széll Kálmán teret, a Clark Ádám teret, és persze az új, CAF villamosokat is.

 A két ág mellett tehát még más projektek is kapcsolódnak a fonódóhoz. Íme:

3. Széll Kálmán tér teljes rekonstrukciója

A teljes projektet most nem mutatom be, ez elég nagy ahhoz, hogy egy külön bejegyzés szóljon majd róla. Az átépítése azért kapcsolódik a fonódóhoz, mert a tér Széna tér felőli végén néhány évvel ezelőtt megszűnt a (kétvágányú) kapcsolat a Krisztina körúti (18, 59, 61) és a Margit körúti (4, 6) vonalak között. Ahhoz, hogy Óbuda és a Villányi út között villamos közlekedhessen, legalább ezt vissza kellett építeni. A vágánykapcsolatok már korábban elkészültek, egy ideig a 18-as és a 4/6 használták őket, tehát ez nem volt akadálya a fonódó elindulásának.

szellkalef_01.jpg

A 2016. január 4-i havazásban már kész volt a Krisztina körúttól a Margit körútra vezető vágány, a végnapjait élő 18-as vonalon közlekedő 4008-4009 Tatra T5C5 páros azonban a Széll Kálmán térről még visszaindult a Savoya park felé

 

4. Villamos (és trolibusz) járműbeszerzés

A villamosok és a trolik egy projekt részeiként érkeznek - a fonódót nyilván csak előbbiek fogják használni, illetve már használják. Az Óbuda és Kelenföld között közlekedő 19-es, és az Óbudától és a Villányi úton és a Fehérvári úton át a Savoya parkig közlekedő 61-es 17-es villamosok vonalára kerülnek/kerültek új CAF villamosok. A rövidebb változatból, tehát pontosan olyanok, amelyek a 3-as villamos vonalán már közlekednek.

Bár Ganz csuklós villamosokkal is működhetne a fonódó, az Európai Unió a támogatásának feltételeként szokta szabni az akadálymentesítést. Ezt a leggyakrabban alacsonypadlós járművekkel, és hozzájuk igazított peronszinttel szokták megvalósítani. (Az akadálymentesítés nem csak a kerekesszékkel utazókat jelenti, így természetesen része pl. a taktilis jelzések kialakítása is a gyengénlátók számára.)

Az újonnan létesített vagy átépített megállókban ma már mindig a villamosokhoz igazodó SK+26 cm (a sínkoronaszint, vagyis a sínek felső érintő síkja fölött 26 cm-rel lévő) peronokat építenek.

troli_nyn_02.jpg

A 2015. szeptember 27-i nyílt napon még csak kerítést alkottak, azóta már forgalomba is álltak az új, Skoda-Solaris trolibuszok; melyek a CAF villamosokkal közös projektben érkeztek


caf_v3_01.jpg

2015 szeptemberében még csak két CAF állt forgalomba a 3-as villamos vonalán. Szeptember 19-én még sokat kellett várni a 2201-es elcsípéséhez.
Külön szerencse kellett rövid idő alatt három CAF-ot is az utcán látni, a háttérben látható a még próbafutásait végző 2204-es, majd másfél perc múlva befutott a Gubacsi út felől a másik, már forgalomba állt új villamos, a 2202-es is. Azóta már szinte teljesen kiszorították innen a TW6000-eseket, és Budán is megjelentek.

 

5. Clark Ádám téri villamosalagút átépítése

Az alagút sok problémát okozott már. Amikor az UV villamosok helyett a Ganz csuklós (ICS) villamosok kezdtek el közlekedni, már ekkor is problémát jelentett, hogy kicsit nagyobb az űrszelvényük, mint elődeiknek. A szűk ívek és a nagy emelkedő szintén nem volt ezeknek sem kedvező. Mivel a CAF villamosok (melyek a 19-es vonalán járnak majd), szélesebbek az ICS-knél is, az alagút átépítése mellett döntöttek. (Ha már átépül, akkor út nyílik a Ganzok helyett pedig a szintén szélesebb Tatra villamosok közlekedésének is - a Clark Ádám térig rövidített 19-es és 41-esen néhány hónapja ezért járnak Tatrak ICS-k helyett.)

Az alagúttal kapcsolatban három érdekességet megosztok. A hídtól északra áll egy ház, amelyet a villamosok éles ívekkel kerülnek ki. Pontosan így állt egy másik épület a hídtól délre is, emiatt volt a híd déli oldalán is az a nagy ív. (Az átépítés során ezen kissé változtattak, valamennyivel nőtt az ívsugár.) A vonal itt amúgy azért tekereg, mert a Lánchíd láncainak ott található az ún. lehorgonyzó kamrája. A lánchidak úgy működnek, hogy egy nagy láncot a két végén erősen megfognak (ez a lehorgonyzó kamra), közte néhány pilléren megtámasztják, és erre a láncra függesztik fel a híd ún. pályalemezét (gyakorlatilag az utat és a járdát). A láncok a Dunában álló pilléreket lefelé nyomják, a lehorgonyzó kamránál lévő rögzítést viszont a víz felé húznák - ennek több tízméteres betonréteg tart ellen. (Bővebben a linken.) Egy szó, mint száz, a lehorgonyzó kamrát mindenképp ki kell kerülni.

A harmadik érdekesség pedig egy kérdés. Az olvasó szerint melyik Budapest legmeredekebb adhéziós (vagyis nem fogaskerekű) villamosszakasza? Ha a kedves olvasó az Alkotás utcát mondja, akkor nem téved nagyot. Pontosabban nagyot téved, de nem nagyobbat, mint a szakemberek tévedtek. Ugyanis nagyon sokáig mindenki úgy tudta, hogy az Alkotás utcai 56‰-es meredekség a legnagyobb Budapesten. Egészen addig így tudták, amíg a felújítás tervezéséhez fel nem mérték a Clark Ádám téri villamosalagutat. Akkor derült ki, hogy itt az egyik irányban 60, a másikban 66(!)‰ az emelkedő. Nem csoda tehát, hogy a közismerten rossz tapadással rendelkező Ganz csuklósok csak nehezen mentek itt fel. (Ez a 60‰ meredekség azt jelenti, hogy 1 méter hosszon 60/1000 métert, vagyis 6 cm-t emelkedik. Ez nem tűnik soknak, de ne felejtsük el, az acél-acél közötti tapadó súrlódás mennyivel kisebb például az aszfalt–gumi közöttinél.)

emelkedo_01.jpg

Ez bizony meredek! A 66 ezrelékes emelkedőn kapaszkodik fel egy Ganz csuklós, még az átépítés előtt, 2015. március 10-én

 

Az átépítést a fonódóhoz képest meglehetősen későn kezdték, így csak tavaszra készül el. Addig a fonódó két ága között sajnos át kell majd itt szállni.

clark_01.png

A Lánchíd budai hídfőjének déli oldala, még az átépítés előtt, 2015. március 10-én, és építés alatt, 2015. október 21-én.

 

6. Peronok átépítése

Ennek még semmi nyomát nem látjuk, de ahhoz, hogy az alacsonypadlós CAF villamosokat valóban ki lehessen használni, a megállók átépítése lesz szükséges legalább a 19-es és a 17-es villamos vonalán, vagyis a Clark Ádám tértől Kelenföldig, és legalább a Déli pályaudvartól a Móricz Zsigmond körtérig. Hosszabb távon persze az egész hálózaton. A tender lezajlott, elvileg nyertes is van. Ha minden jól megy, a hónap végén megköthetik a szerződést, a határidő onnan számítva 270 nap, azaz kb. 9 hónap.

 Két részelemet emelnék ki: a projekt keretében átépül majd Albertfalva kitérő vágányhálózata is. Ez egykor a 18-as villamos végállomása volt, amely ekkoriban Albertfalva kitérő és a Szent János kórház között közlekedett. Az átépítés azért szükséges, mert a végállomásra a 35 méteres CAF villamosok nem férnek be, így egy esetleges üzemzavar esetén nem használhatják. A másik kiemelendő, hogy 5 új Futár-kijelzőt is telepítenek az érintett megállóhelyeken.

peronok_01.jpg

A 17-es villamos vonalán Újbuda-központtól délre jelenleg csak egy akadálymentes peron található, az Etele út/Fehérvári út megállóban. 2014. szeptember 3-án ez is még csak épült, az 1-es villamos mai végállomásának szomszédságában.

 

7. Budafok kocsiszín átépítése

A CAF villamosok jelenleg a Határ úti metróállomásnál lévő Száva kocsiszínben „laknak”. Onnan Budára csak körülményesen lehet eljutni, ezért szükséges, hogy legalább egy budai kocsiszín is alkalmas legyen a fogadásukra. Erre a bizonyára legrosszabb állapotban lévő Budafok kocsiszínt választották ki, így azt teljesen át fogják építeni. Eredmény még nincs, így azt sem lehet tudni, mikor indulhat a kivitelezés.

Mivel a CAF villamosok telephelye a Száva kocsiszín, ezeket is "szávás" járművezetők vezetik. Nekik pedig a CAF-ok mellett elsősorban ex-hannoveri, TW6000 típusú villamosokra van típusismereti vizsgájuk, ezért voltak láthatók ezek is a próbaüzem alatt.

 tw_01.jpg

A „szávás” járművezetők vonalismereti oktatása miatt TW6000-es villamosokat is lehetett látni a próbaüzem alatt. Itt éppen a Vidra utcából a Frankel Leó utcába kanyarodik a 1578-as „Banán” 2016. január 7-én

 

    2016. január 16-án, szombaton elindult a forgalom a Budai fonódó villamoshálózaton, a Clark Ádám téri alagút befejezéséig azonban még át kell szállni a Lánchíd két oldaláig közlekedő villamosok között. Tagjaink természetesen ott voltak az első üzemnapon is - rövidesen erről is beszámolunk.

B. Ágoston

 

A bejegyzés trackback címe:

https://korvasut.blog.hu/api/trackback/id/tr1008227882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása